1998
TAMÁS GÁSPÁR MIKLÓS: A FIDESZMAGYAROKRUL
Szemben a választások óta szokásos illemmel, én politizálni fogok. A magyar médiák és a politizáló értelmiségiek május 24-e óta fölfüggesztették a politizálást. Ezt nem helyeslem, mert a politika közben nem függesztette föl önmagát. Mivel rendkívül aktuális fejtegetésekbe fogok bocsátkozni, szeretném a mostani politikai élet egyik legnépszerűbb alakjának, Horn Gyulának a szavait idézni, aki a mai újságban úgy nyilatkozott, hogy a maga részéről az SZDSZ-szel nem akar foglalkozni. Hát én sem fogok az SZDSZ-szel foglalkozni, ezt megtettem korábban. Avval szeretnék foglalkozni, ami ebben a pillanatban történik, ami szerintem nagyon is érdekes.A magyar demokráciában eddig lezajlott három választásnak van egy föltűnő közös vonása. A választók megpróbálják megnézni, hogy a rendelkezésükre álló választékból ki az, aki a három témával kapcsolatban a kapitalizmussal kapcsolatban, a demokráciával kapcsolatban és a hatalomgyakorlás módjával kapcsolatban mérsékeltnek tekinthető. 1990-ben a radikális rendszerváltó SZDSZ-szel szemben az MDF tetszett mérsékeltnek, az MDF-et megválasztották, és kiderült róla, hogy sok tekintetben radikális, ezért nagyon hamar elvesztette a népszerűségét. Radikális voltát lehetett helyeselni, és lehetett nem helyeselni, de a radikalizmusa volt az, amely a fölbomlását okozta először, másodszor pedig a népszerűtlenségét. 1994-ben a választók nagy többséghez juttattak egy pártot, amelyről föltételezték, hogy a demokrácia és a kapitalizmus tekintetében nem fog nagyon gyorsan előre rohanni. Föltételezték, hogy az MSZP mérsékelt lesz, sok mindent megtart abból a múltból, amelynek egy részéhez a lakosság ragaszkodott, és amely múlthoz káderpolitikailag ez a párt is tartozott. A gazdasági tények és az általam itt nem említendő SZDSZ hatására a Magyar Szocialista Párt radikális pártnak bizonyult, amely különösen a pénzügyminiszterei működésében megtestesülő fiskális és monetáris politikájával az egyik legradikálisabb pártnak bizonyult, és megváltoztatott sok mindent Magyarországon, és a nép akaratával szemben, ha úgy tetszik, erőteljesen kapitalisztikus irányba mozdította el a viszonyokat. 1998-ban meg olyan pártot juttatott első helyre a választóközönség, amely pártnak a vezetője azt mondta az elhíresedett tévévitában, amelyet az előző miniszterelnökkel folytatott tán emlékeznek rá, fölhozta azt a bizonyos fizetett hirdetését Horn Gyulának, amelyben Horn Gyula hagyományos, államosító baloldali szocialistának mutatkozott, és az ember azt gondolta volna ezt egyébként Lengyel László jól megírta a Mozgó Világban , hogy evvel szemben Orbán mint neoliberális politikus azt mondja, hogy: ez aztán igazán példátlan marhaság volt, Gyula. Ehelyett mondta, hogy: Gyula, amit neked nem sikerült megvalósítani, ami az apáknak nem sikerült, azt megvalósítják a fiúk. Orbán Viktor azt ígérte az ország lakosságának, hogy mérsékelten jospinista, baloldali, matolcsysta politikát fog folytatni, azaz leállítja a hiperliberális, fiskálisan szigorú, monetarista politikát, evvel szemben pedig ingyen ez, ingyen az, osztogatás, matrica, tandíjmentesség stb.
Az MSZP 1994-ben ambivalens volt, hiszen két programja volt: a Békesi-féle program és a Horn-féle program, és mindenki azt olvasta ki belőle, amit akart, de kétségtelenül azért volt így, mert a szocialista párt valóban, őszintén megosztott volt. Emlékezzenek vissza, hogy a Bokros-csomag idején a pártnak olyan fontos politikusai, mint Kósáné, Kovács Pál, Pál László, Katona Béla lemondtak. Az MSZP-ben nézeteltérés volt a kapitalizmus körül, és most a polgári párt azt hiszem, így helyes nevezni , amelynek fideszmagyar a jelzője, a fideszma-gyar (derültség), így ejtik szóval a fideszmagyar Polgári Párt megígérte, hogy véget vet ennek a neoliberális, monetarista fosztogatásnak, és megnyerte a választást ennek következtében, matricás autópálya, hétszázalékos növekedés, minden és akkor az történt, hogy a tőzsde, az üzleti világ azt mondta, hogy morrr..., erre a polgári párt, a fideszmagyarok polgári pártja közölte, hogy most idézem Urbán László kijelölt pénzügyminisztert: hát a választási program, meg a kormányprogram az két külön dolog. Én a demokráciának ilyen arculcsapását még nem éltem át. Egy párt nyíltan közli, hogy a választást megnyerők politikai programja: vicc, nem kell komolyan venni, tréfadolog, felejtsük el. Ennek következtében az a helyzet alakult ki, hogy a párt gazdasági programját kidolgozó Matolcsy György egyszerűen levegővé vált, gázneművé vált, észlelhetetlen, ehelyett pedig az SZDSZ két jelentős miniszterjelöltje, Urbán László és Chikán Attila fogja irányítani a magyar gazdaságot; a mandátumokat is átadhatnák az SZDSZ-nek, ha már SZDSZ-es gazdaságpolitikát kívánnak folytatni a jövőben. (És ha a tőzsde megnyugodott, majd nyilván ablakot lehet nyitni, amelyen keresztül kidobják a tízmilliárdokat. Ha a tőzsde ismét morog, becsukják az ablakot...)
Itt a különbség az a 94-es helyzettel szemben, hogy akkor politikai konfliktusok voltak, most pedig mindenki hallgat, beleértve a liberális értelmiséget. A liberális értelmiség, sőt a liberális politikusok egy része is a tévénéző álláspontjára helyezkedett. (Derültség) Azt mondja az általam becsült és szeretett Pető Iván két nyilatkozatban is a héten (repetitio est mater studiorum), azt mondja a Népszavában és a Magyar Narancsban, hogy a maga részéről a tévében jobban szereti a Viktort, a Horn Gyulától meg kiszalad a világból. Amennyiben a politikát puszta tévéműsornak tekintjük, annyiban kétségkívül a Viktor jobb show... (Derültség) Ugyanakkor azonban sajnálatos módon, kevéssé humoros tényezővel is számolnunk kell, ezt úgy hívják, hogy az ország. Ez kevésbé vicces, ám erre mintha nem gondolna senki. A liberális értelmiség, amelynek egy része itt ül, arra az álláspontra helyezkedett a sajtóban, hogy hagyjuk a gyerekeket játszani, lássuk, mi lesz. Hogyhogy lássuk? Látjuk. Megmondták. Az ellenkezője lesz annak, amit megígértek. Világos beszéd. Ezen kívül pedig még egy érdekes tényre hívnám föl az önök figyelmét: hová lettek a Fidesz-alvezérek? Érdekes módon egyikük sem tölt be kulcspozíciót, ilyen szempontból klasszikus politikai helyzet látszik kirajzolódni. Arról volt szó, hogy itt Áder lesz a belügyminiszter, meg hasonló dolgok. Egész érdekes módon Pintér lesz a belügyminiszter, meg Várhelyi, vagy Lányi, vagy Szabó János lesz a hadügyminiszter.* Ezek egész érdekes dolgok. Én azt a gazdaságpolitikát, amelyet a Fidesz csalárd módon meg akar valósítani, a magam részéről helyeslem. De nem hiszem, hogy a helyeslendő gazdaságpolitika, a liberális pénzügypolitika megéri annak a demokratikus deficitnek az árát, ami evvel a hihetetlenül arrogáns és szégyenletes fordulattal létrejött, ami azért szégyenletes elsősorban (hiszen ilyen fordulatot kormányok időnként, ha nem is ilyen brutálisan, de meg szoktak csinálni), mert az ritkán szokott előfordulni a demokráciában, hogy ekkora köpönyegfordításról nem szól senki semmit. Mindenki el van ragadtatva. A liberális értelmiségi kommentátor is azt mondja, hogy hát ez jó vonal.
Az értelmiség hatalmáról beszélt pár perce Dessewffy Tibor, most ez a hatalom megvan és gyakoroltatik, csak arról nincs szó, hogyan. Két dologról ír Urbán László kijelölt pénzügyminiszter úr azt hiszem, ez a mostani szóhasználat, pénzügyminiszter-jelölt úr, meg fogjuk szokni a Magyar Hírlapban megjelent rendkívül fontos cikkében: az egyik dolog az, hogy miért csökkent a választások után a tőzsdei részvényárfolyam? Ki a hibás? A liberális sajtó ez az egyik állítása. A másik állítása: mit mondok én nektek, liberális sajtó? Hülyék vagytok, hogy komolyan veszitek a választási programot, hát ki hallott ilyet? Hát természetesen nem az fog történni, amit a választási kampányban a miniszterelnök-jelölt úr meghirdetett. Én ezt rendkívül aggályosnak tartom, ugyanis kiderül, hogy Csurka Istvánnak igaza van. Én Csurka Istvánt sokkal jobban szeretem akkor, amikor nincs igaza. (Derültség) Amikor én kénytelen vagyok egyetérteni Csurka Istvánnal, akkor nem vagyok boldog. Csurka István ugyanis azt kérdi és ezúttal igaza van, Thürmer Gyula is ezt mondja, de ő tehetségtelenül mondja, úgyhogy azt nem számítom ide , hogy hát mekkora hatalma van tulajdonképpen a magyar kormánynak, ha a megválasztott kormánykoalíció a nagytőke első suttogó szavára megváltoztatja koncepcióját. És a vicc az, hogy ez így van. Ez rendkívül kellemetlen.
Ugyanis érdekes módon a választók leszavazták azt a pártot, amelyet nem akarok itt megemlíteni, mint mondtam leszavazták azt a pártot, amely Magyarországon egyedül gondolja azt, hogy a kapitalizmus jó. Ugye, ez az a párt, amelynek most 24 képviselője van. A többi pártok, amelyek ugyan ugyanakkora energiával csinálják a kapitalista politikát, de mindig kifejtik valahogy, hogy a kapitalizmus mégsem jó, csak muszáj, azok sikereket aratnak a választásokon. Tehát az SZDSZ-re nem lehet azt mondani, hogy az SZDSZ a nagytőke befolyása alatt prokapitalista. Én teljesen plátóian vagyok prokapitalista, engem nem befolyásol semmilyen nagytőkés, sajnos, mégis azt hiszem, hogy ez jó rendszer. Itt viszont nem az történik, hogy az uralomra jutott kormánykoalíciónak a meggyőződése az, hogy monetarista pénzügyi politikát, egyensúlyi politikát, antiinflációs politikát kell folytatni, hanem egyszerűen az történt, hogy a tőzsde, az üzleti világ bemondta az unalmast. Ennek folytán a kormányzati politika megváltozott.
Ez nagyon válsághelyzet olyan országban, ahol a demokráciával szemben a honpolgároknak nagyon komoly kételyeik vannak. Ebben az országban egész Kelet-Európában egyébként a rendszerváltást tényként és adottságként természetesen mindenki elfogadja, de a demokrácia fölsőbbrendűségét a korábbi rendszerrel szemben nem mindenki; sok tekintetben a közönség, a közvélemény jelentős része azt képzeli az új demokratikus társadalomról, hogy ez kényszerföltételekből következő adottság, amelyhez alkalmazkodni kell, ahogyan a régi rendszerhez is alkalmazkodtunk. A kelet-európaiak többsége egyszerűen azt gondolja (részben nagyon helyesen, részben helytelenül), hogy a feje fölött lezajlottak változások, és nekünk, kis magyaroknak, bolgároknak, ukránoknak, nem marad más hátra, mint alkalmazkodnunk ezekhez a rendszerszerű változásokhoz. Ezt a zsarnokságról lehet érezni, és nincs nagy baj. Ha viszont a demokráciával kapcsolatban érzi valaki, az óriási baj, mert a demokrácia olyan természetű, hogy szüksége van a honpolgárok aktív helyeslésére és közreműködésére, különben nem tud jól működni. Szabad társadalom csak a szabad polgárok, fideszmagyar vagy más nemzetiségű polgárok együttműködésére és lelkesedésére, önkéntes aktivitására épít. Ha az emberek azt gondolják, hogy itt csak alkalmazkodni lehet ahhoz, ami a fejük fölött történik, akkor a demokrácia nagyon súlyos morális válságba kerül, és hát benne is van szépecskén és folytatólagosan.
Erről a pénzügypolitikai fordulatról, amely a 98-i választások után végbement, mindenki gondolhatja azt és a kínos az, hogy joggal , hogy az ország politikáját nem az ország által legitim módon megválasztott vezetők autentikus, eredeti akarata alakítja, hanem általunk ellenőrizhetetlen, okkult, sötétben bujkáló pénzügyi erő, amelyek amúgy is (mint tudjuk) rendkívül népszerűek szoktak lenni. Ezt én rendkívül súlyosnak tartom. Tehát a fiskális racionalitás szempontjából örülök annak, hogy Urbán és Chikán és más hasonló emberek irányítják ezeket a dolgokat felelősségteljesen, józanul és teljes ellentétben a Fidesz-MPP programjával. Ennek örülök. Ugyanakkor azonban nagyon aggódom azért a politikai rendszerért, amelynek az autonómiájában nem hihet senki. Ezt nagyon súlyos helyzetnek találom. Ehhez képest eltörpülnek azok a problémák, amelyekről beszélni szoktak a kommentátorok, hogy a kisgazdák így, meg a kisgazdák úgy, ezek viszonylag jelentéktelen részletek. Velük majd úgy politizálnak, ahogy lehet, hát tudjuk nagyjából, hogy mi várható tőlük, majd a Viktor lenyomja őket. Hát ha a Kövér Lacit meg a Deutschot is le tudta nyomni, akkor ezeket is lenyomja, szóval nincs itt olyan komoly gondja, és ezeknek a gazdáknak még államvizsgájuk is van, doktori címük is van, pompás. A sasoknak nincs diplomájuk, a legyeknek van. Mondom, ezt nem tartom jelentős kérdésnek. Ami viszont életbevágó...
Elolvastam körülbelül 347, de lehet hogy 348 nem tudom pontosan publicisztikát, amely arról szólt, hogy nem kell kétségbeesni azon, hogy Csurka István bejutott a parlamentbe, nemdebár Franciaországban is vannak fasiszták, ha nem is a nemzetgyűlésben. Ez a 347 vagy 348 publicisztika színtiszta marhaság, ugyanis a különbség nem ez. Most már nyugodtan állíthatom Csurkáról, hogy fasiszta, tekintettel arra, hogy írtam egy cikket, amelyben azt híreszteltem róla, hogy nem náci, nem fasiszta, és nem nyilas, erre beperelt. (Derültség) Tény és való. Bűnvádi följelentést tett ellenem nagy nyilvánosság előtt elkövetett, súlyos kárt okozó rágalmazás vétségéért, úgyhogy ha nem akarom, hogy ismét bepereljen, akkor kénytelen vagyok fasisztának nevezni. Vigyázzon az ember itt az új rendszerben. Szóval Csurkával nem az a probléma, hogy bekerült a parlamentbe, mert nálunk civilizáltabb helyeken is hogy miért civilizáltabbak nálunk, nem tudom bekerült ugye az ilyen-olyan-amolyan fasisztája. A különbség közöttünk és Sachsen-Anhalt, illetve Párizs között az, hogy ott van ellenállás. A különbség az, hogy ott vannak antifasiszták, mert fasiszták mindenütt vannak, antifasiszták azonban nem mindenütt vannak. Sachsen-Anhalt, lássuk be, nem a világ közepe, sokan szerintem nem is tudják, hogy hol van (Magdeburg és környéke), és amikor a tartományi gyűlésbe bejutott a Gerhard Frey nevű flúgos sajtócézárnak a kis csapata, akkor Németország fenekestül fölfordult. Amikor az egyébként hatalmi szempontból teljesen jelentéktelen francia regionális választásokon akadt néhány olyan jobbközép politikus, aki szóba állt a francia MIÉP-pel, és elfogadta passzívan Le Pen szavazatait, akkor Franciaország fölfordult nagyszerűt tüntettem Párizsban, sok százezres demonstráción Le Pen ellen azért, mert Le Pen-isták bekerültek néhány közgyűlésbe. Magyarországon mióta vannak MIÉP-koalíciók közgyűlésekben? 1994 óta, Pest megyében Csurka Endre, a közgyűlési alelnök, koalícióban a jobbközép pártokkal, kisgazdákkal. Ki tüntetett itt? Ki gondolja azt, hogy ez tényleg elviselhetetlen? Olyannyira, hogy kimenjen az utcára, és ne azt várja, hogy az a szerencsétlen, sokat szidott, általam itt meg nem nevezendő párthoz tartozó képviselője fölszólaljon a parlamentben, és csináljon végre valamit. Hol van a demokratikus közvélemény, amely ezt tűrhetetlennek tekinti? Ebben az egész Csurka-kérdésben nem az a fontos, hogy Csurka bejut a parlamentbe, az ilyen Csurka-szerűségek mindig bejutnak a parlamentbe mostanság, úgy látszik, ez a divat.
Az egyik probléma az, hogy senki nem tiltakozik, a másik probléma meg az, hogy Csurkának csomó kérdésben igaza van. Csurka sok mindent megtestesít. Az egyik a szokásos szélsőséges paranoia hogy azt mondja, a kormányzás nyilvánvaló demokratikus tényei mögött valami sötét összeesküvés van. A látszat, a postabankos, BUX-os látszat most mellette szól. A másik pedig, hogy ő képvisel valamit és ez a mondanivalóm lényege , képvisel valamit, ami a demokratikus politikából, legalábbis Kelet-Európában, de azért másutt is hiányzik. És ez a romantika. Nem tréfálok. Persze Csurka időnként parodisztikusan csinálja, meg nagyon csúnyán. A nagy gesztusok, a sorsra való hivatkozás, a küldetés, a szembefordulás a nyárspolgári önelégültséggel, a meghunyászkodással, szimbolikus formák, amelyek a demokratikus forradalomnak voltak eredetileg a formái. Csurka a demokrácia paródiáját képviseli, azt a pátoszt meri képviselni, ami a demokrácia képviselőiből hiányzik. Mit mondanak Magyarországon a közönségnek a demokrácia képviselői? Azt mondják, hogy hááát, kérem szeretettel, hát ez így van már, kérem alássan, ezen nem lehet segíteni, szabadok vagyunk, elég baj, de ha már így adódott, így esett, mondta szegény boldogult Kádár János, nálunk az egypártrendszer történelmi adottság, így alakult történelmileg. Nálunk a demokráciában is azt mondják, hát úgy alakult történelmileg, hogy szabadok lettünk, bocsesz. Most gondoljuk el: Saint-Just azt mondja annak idején a Gréve téren, hogy hát elég baj, hogy megszűnt a monarchia, sok szempontból gazdaságilag jobb volt a helyzet a Bourbonok alatt, meg hát azért a szakértelem ott volt a Bastille-ban, szalonok voltak, most meg tömeggyűlések meg hát, ugye, akkor én mint szabad, független értelmiségi mondta volna Saint-Just nagyobb méltóságú helyzetet töltöttem be, mint ma itt a Konventben... tessék ezt elképzelni! Most az a fajta szabadságpátosz, amely a nagy demokratikus fordulatokat jellemezte, ez ma a demokrácia ellenségeit jellemzi. Azért, felebarátaim, mert a demokrácia híveiből hiányzik a hit, és a demokrácia ellenségeinek viszont, összhangban Yeats ismert versével, van hitük. És nem igaz az, hogy ezt honfitársaink nem látják. Függetlenül attól, hogy Csurka István milyen csúnyákat mond, és milyen csúnyákat mutogat, az látszik, hogy nem hisz ő sem, ő is dekadens értelmiségi, ő sem hisz semmiben igazán, de legalább szeretne, szeretne hinni abban, hogy a magyarországi lakosság bizonyos részének kivégzése vagy elűzése az azért mégiscsak adrenalint ad az embernek, csuhaj. Evvel szemben úgy látszik, hogy az a nézet, hogy éljen mindenki jól és szabadon, ez nem lelkesít senkit. Hát ez sajnálatos. Többen azt gondolják ál- és valódi eszmetársaim közül, hogy a szabad emberhez méltó egyetlen magatartás a fanyalgás, meg az Istenért, ne mondjunk jót a barátainkról, az Istenért, ne mondjunk rosszat az ellenségeinkről. Butaságok. Szerintem a szabad emberhez méltó az is, hogy higgyen a szabadságban, méltó az is, hogy azt gondolja a saját eszméiről, hogy szépek, még ha olykor nem is sikeresek. Szépek, mert igazak.
*: Halkan megjegyzem július 9-én , hogy az Orbán-kabinetnek több volt MSZMP-tag minisztere van, mint a Horn-kormánynak: ennyit a "megalvadt struktúrák" és a "későkádári elitek" fölszámolásáról, a "polgári jövőről" (a kabinet átlagéletkora se alacsonyabb, mint elődéé). - TGM, utólag
2015
Idén először nem csak egyéni hozzászólások voltak, hanem négy panelbeszélgetést is tartottunk. Amelyek főként azt járták körbe, hogy milyen válaszokat lehet adni a társadalom egyre nagyobb részének irracionális várakozásaira, s hogyan kellene felvenni a kesztyűt az ezeket mind hatásosabban meglovagló politikai szélsőjobb(ikk)al szemben.A HOZZÁSZÓLÁSOK VIDEÓI (4 ÓRA) A TALÁLKOZÓ KÉPEI
2014
Tizenharmadszorra igyekeztük - focihasonlattal élve - a túlsó térfélen tartani a labdát. Az ellenzék helyzetét nem lehet néhány óra alatt megoldani, így eleve társadalomtudósokat, civileket és szakpolitkusokat kértünk fel hozzászólónak. Délután pedig közgazdászvitát tartottunk a faluházban.A HOZZÁSZÓLÁSOK VIDEÓI (5 ÉS FÉL ÓRA) A TALÁLKOZÓ KÉPEI
2013
Évtizedes szünet után éledt újjá a Szárszói Találkozók sora. Most első ízben nem csupán néhány hozzászólás leiratát tesszük közzé, hanem a három és fél órás tanácskozás teljes felvételét.A HOZZÁSZÓLÁSOK HANGFELVÉTELE A TALÁLKOZÓ VIDEÓI A TALÁLKOZÓ KÉPEI
2003
A Szárszói Találkozók csúcspontja kétségtelenül az a beszélgetés volt, amelyben hazánk három 80 és négy 90 év feletti nagyja beszélt arról, mit vár a jövőtől: Faludy György, Fejtő Ferenc, Göncz Árpád, Habsburg Ottó, Jancsó Miklós, Kosáry Domokos és Méray Tibor.A HOZZÁSZÓLÁSOK LEIRATA A TALÁLKOZÓ KÉPEI
2002
Furmann Imre szellemi cölöpöket gyűjtött össze, Lengyel László pedig arra figyelmeztetett, hogy a négy év múlva következő választást nem a ciklus végén lehet elbukni, hanem az elején.A HOZZÁSZÓLÁSOK LEIRATA A TALÁLKOZÓ KÉPEI
2001
Medgyessy Péter és Kuncze Gábor kettőse bebizonyította, hogy két egyenes között pont az út a legrövidebb, TGM előrevetítette: "ha kormányra kerültök, lesz ám nemulass!", Lengyel László pedig Fortinbras királyságából merített.A HOZZÁSZÓLÁSOK LEIRATA A TALÁLKOZÓ KÉPEI
2000
Nyolcadszor Szabó Iván elmesélte nekünk mivel tölti napjait egy nyugdíjas olajszőkítő, mindezt állva tette, mert mint mondotta: "ülni még ülhetek". Farkasházy Tivadar pedig itt tette fel azóta elhíresült kérdését: Miért kommunistázol?A HOZZÁSZÓLÁSOK LEIRATA A TALÁLKOZÓ KÉPEI
1999
Farkasházy Tivadar beköszönt, Furmann Imre elmondta, hogy kerüljük el a csigákat, mert veszedelmes állatok, Demo és Krata (azaz Gerő András és Pető Iván) széthúzott, majd összefogott, Kéri László Stumpfot várta volna egy kettősre, Vitányi Iván pedig inkább maradt pesszimista.A HOZZÁSZÓLÁSOK LEIRATA A TALÁLKOZÓ KÉPEI
1998
Tamás Gáspár Miklós Fideszmagyarokrul szóló felszólalását olvasva az embernek az az érzése támad, hogy akár 15 évvel később is elmondhatta volna.A HOZZÁSZÓLÁSOK LEIRATA A TALÁLKOZÓ KÉPEI
1997
Heller Ágnes sok hasznos tapasztalatot osztott meg velünk, hogyan is vélekednek a világban arról, hogy milyen aránya legyen a jóléti államnak és a szabadpiaci társadalomnak. Szabó Iván a politika, ideológiamentesség és pragmatizmus témakörét boncolgatta.A HOZZÁSZÓLÁSOK LEIRATA
1996
Bródy András az elitek átrendeződéséről tartott felszólalása még ma sem vesztett aktualitásából, és évtizedes távolból talán még érdekesebb. Lengyel László az értelmiségi elit kételyeit foglalta össze röviden, de velősen.A HOZZÁSZÓLÁSOK LEIRATA
1995
A harmadik találkozón hangzott el először Gerő András és Pető Iván Demo és Krata kettőse. Utánuk pedig Vitányi Iván beszélt arról, hogy a belgák ideje lejárt, és ha felülről vezéreljük a dolgokat akkor "baszhatjuk az egészet".A HOZZÁSZÓLÁSOK LEIRATA
1994
Este, amikor az egész napos szemerkélés után, már alig maradt olyan vendég, aki ne didergett volna az átnedvesedett ruhájában, Faludy Gyurka egyszercsak kiült egy székre a diófa alá, és elkezdett mesélni...FALUDY "MESÉJÉNEK" LEIRATA A TALÁLKOZÓ KÉPEI
1993
Az első találkozón (amelyen vendégünk volt többek között Orbán Viktor is) még több szekcióban folyt a vita. Mi a gazdasági pódiumbeszélgetés egy részletét elevenítjük fel, amelyben Petschnig Mária Zita provokálására három korábbi-későbbi pénzügyminiszter válaszolt, sorrendben: Kupa Mihály, Medgyessy Péter és Békesi László.A HOZZÁSZÓLÁSOK LEIRATA A TALÁLKOZÓ KÉPEI