1995
GERŐ ANDRÁS & PETŐ IVÁN
Gerő András: Elkezdenénk a hozzászólások sorát. Az igazságok lehetnek megosztottak, sokfélék, a szerepek viszont sokszor sokkal egyneműbbek. Így aztán néha abszurddá és irracionálissá válhat a diskurzus. Erre gondoltunk, amikor játszani kezdtünk. Szerepcsere - ez a címe. Műfaját tekintve tragikai párbeszéd. Tényleg tragikai és látszólag párbeszéd. Ha valaki ráismerne egy-egy mondatra, szófordulatra, az nem a véletlen műve.Pető Iván: Tehát szerepcsere, tragikai párbeszéd. Mottó: Aztán azt mondta az Iván végső tromfként, hogy ő is ír. Én meg politizálok is - tettem hozzá - csak nem pénzért. Értelmiségi mondás 1995-ből.
Gerő András: Én, úgy is, mint a politikai osztály azt olvasom, hogy elszakadtam tőled úgy is, mint kulturális elittől. Igaz ez?
Pető Iván: Én, úgy is, mint kulturális elit, régebbi terminológiával értelmiségi osztály, amely útban van az osztályhatalom felé és az osztályhatalomnak, szóval azt olvasom, hogy csak a privilégiumaimat veszítettem el. Nekem ilyen nincs, de már a kultúráét is elveszed.
Gerő András: Én, úgy is, mint politikai osztály, érted folytatok szűk látókörű fiskális politikát, nem ellened. Úgyhogy részemről a kijelentés szent együgyűség. Mit panaszkodsz? Miért nem a nemzet lelkiismerete megtisztelő és veretes szerepére pályázol.
Pető Iván: Én, úgy is, mint értelmiségi elit, azért küldtelek oda egykor és folyamatosan, ahol vagy, hogy te legyél a nemzet lelkiismerete.
Gerő András: Balga beszéd, mert az én dolgom - ahogy te szoktad mondani -, hogy a kisemberek lyukas zsebében turkáljak. Te hivatkozol nagy mellénnyel a kultúra általános érdekeire? Holott az a gyanúm, hogy inkább magadra gondolsz, amikor másról beszélsz.
Pető Iván: Én, értelmiségi elitként azt tanítottam neked, amikor még közénk tartoztál, hogy küldetésünk csak addig van, amíg nincs demokrácia, és a demokráciát működtető politikai osztály. Most neked, a politikai osztálynak kell jövőképet adnod nemzetednek és természetesen biztosítani azt, hogy a kultúra kertjét művelhessem. Ha ezt nem teszed, osztállyá szerveződöm és mostantól számítva 50 évig választani el nem megyek.
Gerő András: Te nem becsülöd meg azt az áldozatot, amit én hozok érted. Ötödét keresem, mint tehetném. Köszönetet nem kapok, csak a szégyent és családom már komplett idegbeteg. És neked még önazonosságod is van, én azonban csak egy politikai osztályban, önmagamból kifordulva létezem. Nekem mindenki fáj, de te csak magadról beszélsz. Mit neked a bányász, a dolgozó paraszt és a földjeit vesztett tsz-elnök!
Pető Iván: Én helyettük is éneklek, amikor rámutatok arra, hogy elszakadtál tőlem. Tőlünk. Ismétlem, azért küldtelek oda, ahova, hogy az értelem diadalmaskodjék a pénzügyi vakság felett. Nem félsz, hogy nem lesz könyv, nem lesz vers, nem lesz folyóirat ebben az országban? A pénzügyek nem győzhetik le a költészetet, de ha mégis, az a te lelkeden szárad. Ha így marad, vers eredj!
Gerő András: Tessék. Ha tudsz jobbat, ha van más út, ám járj rajta. Én félreállok. Majd meglátod, ki marad. Rájössz, hogy hamarabb lesz vége a Gutenberg-galaxisnak, mint gondolod.
Pető Iván: Már az Alkotmánybíróság is megmondta: te még az autonómiát sem tiszteled. Lábbal taposod a felsőoktatás virágoskertjét és a tévé vezetését. Értük is haragszom.
Gerő András: Csillapodj! Mint a költ? mondja, ma a monetáris fiskális restrikció a nemzet felemelkedésének záloga. Egy diákra sehol nem esik annyi tanárnő, mint Nemesmedves és Battonya között, egy szárnyas betétre annyi világosító, mint a régi tőzsdepalotában.
Pető Iván: Ha egyszer a sorvadás megindul, akkor az fel is gyorsul. Egy közszolgálati adóval a magyar kultúrát nem lehet fenntartani.
Gerő András: Íme, ez a te igazi privilégiumod. Érvelés helyett deklarálhatsz. Ezt nem tanultam meg tőled. Engem a választók mérnek meg nap, mint nap, de négyévenként biztos, te viszont a mindenséggel méred magad.
Pető Iván: Cipőt még tudsz importálni, de a magyar kultúra nem helyettesíthető és ha nem vigyázol rám, egy futballcsapatnyi magyar szerző veszíti el a meccset az izlandi kultúrával szemben.
Gerő András: Korábbi értelmiségieken eluralkodik a funkcionárius szerep. Észre sem veszik és kezdenek nem csupán más nyelven beszélni, de alig titkolt ellenszenvet is tanúsítani.
Pető Iván: Te, ez nem az én szövegem?
Gerő András: Szerinted az enyém.
Pető Iván: A politikai és gazdasági elit, ha fintorogva is, de összekarol és egyetértőleg hátat fordít a kulturális elitnek.
Gerő András: És ez nem az enyém?
Pető Iván: Szerinted az enyém.
Gerő András: Több rendszerváltás belátható időn belül nem lesz. Az intelligencia különös személyiségei átadták helyüket a professzionálisoknak. Azok majd hívják őket, ha megint kellenek. Elképzelhetetlenül merész axióma lenne, ha egy politikusnak, végrehajtónak, mint köztisztviselőnek járna annyi, mint az íróknak, művészeknek, tudósoknak.
Pető Iván: Hogy ki mennyit érdemel, annak a mindentudó a megmondhatója. Nem érdeklődhetünk az utókor történészeitől sem. Marad a kemény érdekérvényesítés. Te kinek az érdekeit érvényesíted?
Gerő András: Nem ez a lényeg. Már abban az értelemben, hogy azt kell mondanom: végre. No nem abban az értelemben, hogy végre restrikció van, hanem hogy megindulhatunk a nemzet felemelkedésének útjához vezető úton.
Pető Iván: Értlek én, még talán hiszek is neked, de muszáj-e?
Gerő András: Megértelek, szeretlek és nem muszáj nekem. Akarsz-e cserélni?
Pető Iván: Nosza.
Gerő és Pető egyszerre: Ránézünk egymásra, most helyet cserélünk és azt mondjuk: óh, jaj.
VITÁNYI IVÁN
Nem tudok az előttem szólókkal versenyezni. Máshonnan szeretném megközelíteni, hogy hol vagyunk. Egyben nem adok igazat Mádi Lászlónak, hogy nincs itt többé ideje a belgáknak. Ha van időszak, akkor most volna szükség, hogy legyenek még belgák is Magyarországon. Mert hát mi ez a Magyarország? Hogy osztunk szét? Vajon valóban úgy osztunk szét, hogy értelmiségiek, munkások, parasztok, kispolgárok, vállalkozók, vagy pedig valahogy másképpen osztódunk. Én azt hiszem másképpen osztódunk. A magyar társadalom lényegében három nagy csoportra osztható. Van egy politikai elit, amely mondjuk - politikai és más elit -, amely mondjuk egy 10 százalék. Van egy szélesebb körű politikai és egyéb értelemben középréteg, egy politikai társadalom, azok, akik elmennek szavazni, azok, akik megteremtik azokat a feltételeket, amelyek mellett élünk, azok, akik viszik az országot és végül vannak a kimaradottak, akiknek száma egyre több, akik azelőtt is mindig legalább 30 százalék volt, mindig legalább 3 millió koldus volt és mindig legalább 30-40 százalék volt, akik mindenből kimaradtak és akik - hogy az előttem szólót idézzem - érdekeiket semmilyen módon nem tudják érvényesíteni, mint ahogy egyébként az egész világon semmilyen módon nem tudják érvényesíteni, mert nem ők érvényesítik, hanem a középrétegek érvényesítik az alsó rétegekét, hogyha egyáltalában érvényesíteni kell. Most mi a magyar politikai helyzet jellemző vonása? Szerintem az, hogy a középrétegek jobbak, mint a politikai elit. Ez az elsőszámú és rendkívül fontos dolog, amit egyszerűen tudomásul kell vennünk. Ezek a középrétegek voltak azok, akik mondjuk az előző választáson elutasítottak egy előző korszaknak az autoriter, horthysta magatartását. De ezek voltak azok, akik minden európai országnál nagyobb mértékben utasítottak el akkor, 94-ben az aktív jobboldalt is. Ezek voltak azok, akik körülbelül egyforma arányban, a biztonság okából egyforma arányban szavaztak az elfogadott három nagy csoportra, a liberálisokra, konzervatívokra és szociáldemokratákra. Nem az ő hibájuk, hogy a parlamentbe nem így került ez a dolog, hanem a parlamenti matematika ... másként, de a társadalom, aki elment szavazni, megtette a magáét, hogy senki se győzzön túl a másik fölött. Tehát egy csodálatos középrétegünk van. Ez a csodálatos középréteg tudja, hogy milyen helyzetben van az ország. Ennek nem kell elmondania, se Horn Gyulának, se Békesi Lászlónak, se Bokros Lajosnak, se Pető Ivánnak, se Bauer Tamásnak, hogy milyen nagy bajban vagyunk, mert tudja. Jobban tudja, a bőrén érzi, szenved miatta, de azt is tudja, hogy vállalni kell a dolgokat. Ez az a réteg, amely megtermeli a magyar kultúrát. Ez az a réteg, amely amikor lehetőség volt, megcsinálta a magyar mezőgazdaságot, most speciel erre viszonylag kevés a lehetősége. Ez az, amelyik elkezdett vállalkozni, amikor elkezdhetett vállalkozni. Ez nem úgy van, hogy van egy külön értelmiség, akinek lehet az érdekeit képviselni, össze vagyunk fonódva, össze vagyunk házasodva, össze vagyunk keveredve. Mindenkinek, vagy nagyon soknak vannak vidéki rokonai, mindenkinek van a családjában vállalkozó, mindenkinek van a családjában értelmiség, tudunk egymásról, mint öröm és bánat. Ez a társadalom az, amely a magyar társadalmat jelenti. Efölött van az establishment. Elfelejtjük ezt a szót, hogy establishment, mert tulajdonképpen nem kormányok váltják egymást, illetve válthatják egymást kormányok, az establishment végeredményben ugyanaz. Én abban a szerencsében részesülök Bródy Andrással egyetemben, hogy még az ó-ó-óátkost is ismertem, tehát mondjuk a Horthy-korszak átkosát is ismertem, annak az establishmentjét is ismertem és tudom, hogy mely borzasztóan volt hasonlatos mindazokhoz, ami később volt. Ennek az establishment-nek nem olyan változata van, hogy szocialista és demokrata, vagy parancsuralmi és demokratikus, vagy népies vagy urbánus, van neki egy szoft-változata és egy hard-változata, amely időnként váltogatja egymást, de magának az establishment-nek a hivatásrend és hitbizományi jellege, az a jellege, hogy egyfajta társaság úgy tartja kezében a hatalmat, hogy a demokráciának a csápjai és útjai nem nyúlnak végig keresztül mindenen, ez valamilyen módon megmaradt. Furcsa dolgokat tapasztaltunk. Én tapasztaltam, mert hisz hosszú életem során sokszor láttam azt, hogy akikkel együtt voltam úgy, mint ahogy most együtt vagyunk és kívül vagyunk és beszélünk arról, hogy mit kellene csinálni, hogy azok, akik köztünk bekerültek a hatalomba, legyen az 1945, legyen az 1948, legyen az 1956, legyen az 1957, legyen az 1990, legyen az 1994, hogy amikor bekerül az establishment-be, mégis miért az establishment logikája uralkodik el rajta. Mert valahogy van azokban a falakban valami, én azt hiszem például. Az, hogy az establishment Magyarországon kultúraellenes, ez a legbecsületesebb emberek között tudnék mondani, - nem a jelenlegiek közül - mondjuk a múltbeliek közül, akik az előző kormányban ültek, emlékszem olyanokra, akik gazdasági ember korukban együtt üléseztek velünk és beszéltünk arról, hogy mit kell csinálni a magyar kultúráért és abban a pillanatban odakerültek, nem csinálták, mert az establishment-nek a falaiból árad egy fluidum, amely fluidumot eleink építettek bele valamikor régebben. Eleink, de nem a magyar burzsoázia, mert a magyar burzsoázia volt olyan, amilyen, de tudta valamilyen módon, hogy a kultúrának lenni kell. De volt a magyar establishment-ben egy olyan, amely ennek ellene szól, és abban a pillanatban, amikor valaki belemegy a falakba, akkor ezt a szellemet képviseli és ezt a szellemet tudja képviselni és már azt hiszi, hogy ő az. Ugyancsak ez a szellem, amelyet az establishment képvisel, amely nem tudja a dolgoknak a mértékét, mert nincsen a polgári gondolkodásban, ha arról van szó, de mondhatok mást is, mint irányjelzőt, fontosabb a mértéknél. Mert igen, mindannyian tudjuk, hogy meg kell tenni azt a restrikciót, amelyről az előttem szóló két elvtársam olyan kiválóan beszélt - a legjobb értelemben elvtársaim -, hogy igen, meg kell tenni, de hol van a mérték, ki szabja meg a mértéket? Vajh ha a mérték megvan, Marx Károlynak vagy Milton Friedmannak a műveiben, vagy Hayeket kell forgassunk abban, hogy mikor, mennyire, hogy és miképpen mit kell megnyomorítani ahhoz, hogy ki tudjunk lábolni. A mértéket vagy mi tudjuk, vagy a saját fejünkben tudjuk, vagy mi képviseljük, vagy senki nem fogja helyettünk képviselni. És miért van az, hogy kilenc hónapig alulmúljuk a mértéket és utána három hónapig felülmúljuk a mértéket. Azt hiszik, hogy a+b/2, az egyenlő azzal az x-szel, amit el akarunk érni? Nem. Azt az x-et kell elérni, ami szerint dolgoznunk kell, és ahhoz meg kell tanulni, hogy lefordítsam ezt a dolgot. Magyarországon a demokrácia nagy hagyományokkal rendelkezik. Demokratának lenni azt jelentette Magyarországon 150 évig, hogy az ember tudja, hogy amikor az akasztófa alá kell menni, fel tudja emelni a fejét. De nem jelentette a demokratikus hatalom gyakorlását, mert erre nem volt példa, és nemcsak azért nem volt példa és nemcsak azért nem alakult ki, mert gonoszak azok, akik bekerülnek a hatalomba, mert úgy viselkedik velük szemben a titkárnő, úgy viselkedik velük szemben a kliens, úgy viselkedik a társadalom, mert ezt szoktuk meg, ezer és ezer személyes példát tudnék mondani arra, hogy hogy változott, illetve hogy hogy nem változtak ezek a módszerek belülről. Hogy a kérelmezőnek a szerepe most ugyanolyan megalázó, hogy a vitatkozás most is éppen úgy nem lehetséges, hogy a felsőség mindig azt képzelte, hogy ő az Istentől felkelve kell, hogy a dolgot megcsinálja. Ezek mélyebb dolgok, mint a politikai dolgok, mélyebb dolgok, minthogy arról beszéljünk, hogy egyik párt, vagy másik párt. Hiszen láttuk tegnap este, hogyha az ember azt végignézte, hogy voltaképpen egyik pártban sincsen kedve lenni, mert az ígérgetéseknek és a valóságnak egy olyan keveredése van, amely nem adja meg ezt a lehetőséget. De valakinek és valakiknek ezen túl kell lépni. Valakinek és valakiknek meg kell tanulni azt, hogy Magyarországon vagy demokratikus hatalomgyakorlás lesz, vagy hiába vezetik be a legszebb és a legértelmesebb Bokros-csomagot, vagy akárkiről elnevezett csomagot, mert nem fog lehet egyenesen, csakis felülről megvalósítani azt, amit akarunk. Ha nem sikerül megtalálni a társadalmat, ha nem sikerül megszólítani a társadalmat, ha nem sikerül meghallgatni a társadalmat, ha nem sikerül együtt lélegezni a társadalommal, ha nem sikerül megtalálni a közös cselekvésnek a módját, akkor baszhatjuk az egészet.
2015
Idén először nem csak egyéni hozzászólások voltak, hanem négy panelbeszélgetést is tartottunk. Amelyek főként azt járták körbe, hogy milyen válaszokat lehet adni a társadalom egyre nagyobb részének irracionális várakozásaira, s hogyan kellene felvenni a kesztyűt az ezeket mind hatásosabban meglovagló politikai szélsőjobb(ikk)al szemben.A HOZZÁSZÓLÁSOK VIDEÓI (4 ÓRA) A TALÁLKOZÓ KÉPEI
2014
Tizenharmadszorra igyekeztük - focihasonlattal élve - a túlsó térfélen tartani a labdát. Az ellenzék helyzetét nem lehet néhány óra alatt megoldani, így eleve társadalomtudósokat, civileket és szakpolitkusokat kértünk fel hozzászólónak. Délután pedig közgazdászvitát tartottunk a faluházban.A HOZZÁSZÓLÁSOK VIDEÓI (5 ÉS FÉL ÓRA) A TALÁLKOZÓ KÉPEI
2013
Évtizedes szünet után éledt újjá a Szárszói Találkozók sora. Most első ízben nem csupán néhány hozzászólás leiratát tesszük közzé, hanem a három és fél órás tanácskozás teljes felvételét.A HOZZÁSZÓLÁSOK HANGFELVÉTELE A TALÁLKOZÓ VIDEÓI A TALÁLKOZÓ KÉPEI
2003
A Szárszói Találkozók csúcspontja kétségtelenül az a beszélgetés volt, amelyben hazánk három 80 és négy 90 év feletti nagyja beszélt arról, mit vár a jövőtől: Faludy György, Fejtő Ferenc, Göncz Árpád, Habsburg Ottó, Jancsó Miklós, Kosáry Domokos és Méray Tibor.A HOZZÁSZÓLÁSOK LEIRATA A TALÁLKOZÓ KÉPEI
2002
Furmann Imre szellemi cölöpöket gyűjtött össze, Lengyel László pedig arra figyelmeztetett, hogy a négy év múlva következő választást nem a ciklus végén lehet elbukni, hanem az elején.A HOZZÁSZÓLÁSOK LEIRATA A TALÁLKOZÓ KÉPEI
2001
Medgyessy Péter és Kuncze Gábor kettőse bebizonyította, hogy két egyenes között pont az út a legrövidebb, TGM előrevetítette: "ha kormányra kerültök, lesz ám nemulass!", Lengyel László pedig Fortinbras királyságából merített.A HOZZÁSZÓLÁSOK LEIRATA A TALÁLKOZÓ KÉPEI
2000
Nyolcadszor Szabó Iván elmesélte nekünk mivel tölti napjait egy nyugdíjas olajszőkítő, mindezt állva tette, mert mint mondotta: "ülni még ülhetek". Farkasházy Tivadar pedig itt tette fel azóta elhíresült kérdését: Miért kommunistázol?A HOZZÁSZÓLÁSOK LEIRATA A TALÁLKOZÓ KÉPEI
1999
Farkasházy Tivadar beköszönt, Furmann Imre elmondta, hogy kerüljük el a csigákat, mert veszedelmes állatok, Demo és Krata (azaz Gerő András és Pető Iván) széthúzott, majd összefogott, Kéri László Stumpfot várta volna egy kettősre, Vitányi Iván pedig inkább maradt pesszimista.A HOZZÁSZÓLÁSOK LEIRATA A TALÁLKOZÓ KÉPEI
1998
Tamás Gáspár Miklós Fideszmagyarokrul szóló felszólalását olvasva az embernek az az érzése támad, hogy akár 15 évvel később is elmondhatta volna.A HOZZÁSZÓLÁSOK LEIRATA A TALÁLKOZÓ KÉPEI
1997
Heller Ágnes sok hasznos tapasztalatot osztott meg velünk, hogyan is vélekednek a világban arról, hogy milyen aránya legyen a jóléti államnak és a szabadpiaci társadalomnak. Szabó Iván a politika, ideológiamentesség és pragmatizmus témakörét boncolgatta.A HOZZÁSZÓLÁSOK LEIRATA
1996
Bródy András az elitek átrendeződéséről tartott felszólalása még ma sem vesztett aktualitásából, és évtizedes távolból talán még érdekesebb. Lengyel László az értelmiségi elit kételyeit foglalta össze röviden, de velősen.A HOZZÁSZÓLÁSOK LEIRATA
1995
A harmadik találkozón hangzott el először Gerő András és Pető Iván Demo és Krata kettőse. Utánuk pedig Vitányi Iván beszélt arról, hogy a belgák ideje lejárt, és ha felülről vezéreljük a dolgokat akkor "baszhatjuk az egészet".A HOZZÁSZÓLÁSOK LEIRATA
1994
Este, amikor az egész napos szemerkélés után, már alig maradt olyan vendég, aki ne didergett volna az átnedvesedett ruhájában, Faludy Gyurka egyszercsak kiült egy székre a diófa alá, és elkezdett mesélni...FALUDY "MESÉJÉNEK" LEIRATA A TALÁLKOZÓ KÉPEI
1993
Az első találkozón (amelyen vendégünk volt többek között Orbán Viktor is) még több szekcióban folyt a vita. Mi a gazdasági pódiumbeszélgetés egy részletét elevenítjük fel, amelyben Petschnig Mária Zita provokálására három korábbi-későbbi pénzügyminiszter válaszolt, sorrendben: Kupa Mihály, Medgyessy Péter és Békesi László.A HOZZÁSZÓLÁSOK LEIRATA A TALÁLKOZÓ KÉPEI