1996
BRÓDY ANDRÁS
Az elitek átváltozásáról szeretnék beszélni. Ez nem az én címem, ez a Szalay Erzsi címe, aki ezt tanulmányozza és aki elnézést kér, a meghívás ellenére se el nem jött, se lemondólevelet nem küldött. De hát tényleg tudjuk, hosszú idő óta figyel minket és az eliteket. Arról ír, hogy alakul ki és át a felső tízezer, a társadalom csúcsa és virága. Az állami, vállalati és szellemi elöljáró a főnök és mintakép, aki régi izmust használaton kívül helyezve, sose hittem a marxizmusba, más hatékonyabbnak vélt izmusokat próbálgat. Lásd például katolicizmus, protestantizmus, nacionalizmus, demokratizmus, liberalizmus, monetarizmus. A káder nem vész el, csak keresi a szót, keresi a hangot. A gazdaságtan társtudománya, a szociológia nem elég kemény és kvantitatív ahhoz, hogy kísérleti tudománynak hívjuk. Régi forma elvetése, még régebbiek kopott visszfénye, a történések értelmezése, a felöltött tarka mezek, nézetek, a közvélemény formálódása mégis egy kísérleti műhely benyomását kelti. Szalay írásai tehát ezt a terepet figyelik és azért sikeresek, mert nagy empátia, realitásérzék és lankadatlan kíváncsiság lakik bennük. Új könyvéről van szó, aminek az a címe, hogy az Elitek átalakulása, átváltozása. Néhány fontos minőségi észrevételét szeretném előadni és kiegészíteni némi tárgyi adatokkal.Első tanulmánya a restrikciós spirál hatását elemzi, a belső piac szűkítését, a fizetés és fogyasztás csökkenését célzó intézkedéseket és megállapítja, hogy ... nincs társadalmi bázisuk. Ez nem meglepő, hiszen ha az álelméleti érveket és szólamokat lehántjuk, a szokásos eredmény az elit keresetének a növekedése az átlagfizetésekkel szemben. Ez a ki nem mondható cél a jövedelmek állami szabályozása és átrendezése volt annakidején a 46-os stabilizáció és a Gerő Ernő-i álreformnak is a vezérelve. A 75 óta állandósult és árulóan változó érvekkel alátámasztott restrikció célja az elit megvásárlása, újraalakítása, átalakítása. Az átlagos 30 ezer forintos fizetést, ami van ma, akik a legjobban sokallják, azok általában egymillió fölött keresnek, az arány tehát 1:33-hoz. A megszorításokat elrendelők esetében néha ennél is több. A kimondott és változó ürügy a következő volt: a szocializmus fölépítése, a gyorsítás, az adósságrendezés, az infláció letörése. Ezek mind rendre dugába dőlnek. A fizetések átrendezése azonban megy szépen a maga módján, és mert dugába dől, az újbóli restrikció célját és érvelését támasztja alá, holott tulajdonképpen ellene kéne szólnia.
Szalay megállapítja azt is, hogy - idézem - "beidegződése alapján a gazdasági elit és a politikai elit erősen vonzódik egymáshoz". Hát ez sem teljesen csodálatos, mert az előbbit az utóbbi szülte a nagy államosítások folyamán még és ma is bábája átalakulásának a nagyprivatizálás során. Az erős vonzódást csak átmenetileg zavarta meg a 70-es évek válsága, melyet a politikai elit a gazdasági elit terhére próbált kezelni. A kiegyezés, a békülés új dimenziót kívánt. Már tovább alig fokozható jövedelmi és politikai egyenlőtlenség mellé újra és nyíltabban be kellett vezetni a vagyon egyenlőtlenségét is. Ez kétségtelen a nagy generáció érdeme. A szerző értő szemmel és fokozódó gyanakvással vizsgálja a folyamatot. A gazdasági elit induló nélkül néhány év alatt a nemzeti vagyonnak körülbelül a felét sajátítja el, mintegy 2(?) forintra tehetjük. Közben maga ez a vagyon elértéktelenedik, számos vállalatot a csődbe kergetnek. A beruházások nem fedezik még az elértéktelenedett vagyonnak a fenntartását sem. Új tulajdonosaik mégis löktetni(?) tudják. Princz és Palotás összefogása szárnyakat idéz, mutatja egyben az állam és a vállalkozás hihetetlen lehetőségeit a papírprofitok szaporítása esetében. Dehát a papírprofitot is mindig el lehet költeni, csakhogy valakinek meg kell majd fizetni.
Mármost beszámol Szalay a politikai és a gazdasági elitről, mert az az eliteknek - mert hisz ezért többes szám a cím - az a bizonyos értelmiségi elitje, amit úgy ha a vezető tízezerről beszélünk, ötezerre becsülhetünk, azt hiszem csak a tudományok doktora, nagydoktora is több van ennél. A többség persze vagyontalan, sőt hiteltelen, úgyhogy továbbra is kesereg. Átlagos keresetéről tudjuk, hogy a második világháború előtt a munkás fizetésének mintegy háromszorosa volt, de nem azért, mert elit volt, nem kivételezettsége miatt. A közgazdászok kiszámították, hogy körülbelül ennyivel többnek kell lenni ahhoz, hogy a sokkal rövidebb keresőképesség idején pótolni tudja az akkoriban legalább kétszeres képzési időt és költséget. Ez a háromszoros fizetés azonban a 40 év alatt fokozatosan az átlagfizetés szintjére esett. Magyarán az értelmiség reprodukciója látszólag teljesen veszélybe került. Más intézkedések is gátolták az értelmiség életét, hogy a hatalom iránti kellő alázatot biztosítsák. De megkötözve is nyugtalan, míg a kivételezett tagjai zavart okoznak időnként. Van hát honnan és miért átvenni a velünk szemben ma is lépten-nyomon kiütköző félelemmel vegyes megvetést. Keresetük csökkenése, működési területük szívós és céltudatos szűkítése és fenyegetettsége, még a vállalatok és ingatlanok értékvesztésénél is nagyobb kárt jelent nekünk.
A humán tőke ma mintegy tízszerese az ország megfogható és elsajátítható vagyonának. Ez azonban csak akkor volna tényleges, hogyha tényleges rabszolgák volnánk, kimondanák hogy rabszolgák vagyunk, mert akkor a tőkeárunk meg volna, ami meglepően nagynak ... Most ezt a tőkét rombolják azok, akik nem tudják szekerükbe befogni. Ez a fajta tőke nem sajátítható sem ki, sem el. Nagyobb része az értelmiségbe és tudásában van. Az érték a fejekben és nem a zsebekben van és ezért egyedi alku tárgya. Szalay könyvének sajátos színt és jelentőséget ad az a vita, melyet az értelmiség szerepét és szerepzavarát elemző tanulmánya váltott ki, amelyet részletesen leközöl. Ajánlom figyelmükbe, ez egy reklám Szalay Erzsébet könyvének. Miután ez a vita a kezünkbe teszi a mai értelmiségi viták szószedetét, a re.... társadalomtól a posztmodernen keresztül az információs forradalomig. Engedjenek meg befejezésül három szakbarbár kommentárt ezekhez a kérdésekhez. Még a re..... érvelők számára sem világos ennek tényleges hatása. Csak látszólag kedvez az értelmiséginek, valójában azonban elvonja tőlük világpiaci egyenértékük igen nagy részét. A fizetésük a határon túl nem hogy több, hanem nagyon gyakran többszörös lenne.
Amikor már túl sokan mentek külföldre, mert nem kívánják fizetni a magyar nyelv használatának nálunk kb. 80-90 %-os adóját, akkor világossá válik, amit ma már a jobb közgazdászok tudnak, hogy a gazdaság növekvő mértékben függ az oktatás, kutatás, műveltség, egészségügy és általában a tanultság, tehát az értelmiség színvonalától és egyre kevésbé az anyagi ráfordításoktól, a politikától és a menedzsmenttől. Az elkövetkező évszázad gazdasági sikerei nem a feudalizmus vagy a kapitalizmus formáiban mennek végre, a magánáru önköltségének 80 %-a szellemi, csak 20 %-a anyagi. A közép-európai transzformáció jelen szakasza tehát ebből a szempontból egy ostoba ..... A másik a posztmodern. Posztmodern talaja a társadalom válsága. Válságnak azt nevezzük, aminek a megoldását még nem találjuk. A kiúttalanság tehát csak más neve ugyanannak a jelenségnek. Ez a válság pedig azért állt be, mert a piac és a magántulajdon rendszere még nem tudja integrálni azt az új tudást, amely szerint a jövőben éppen az új tudás válik a fejlődés legnagyobb mozgatórugójává. Az osztályuralomra törő értelmiség rémmeséjének ez a valós ökonómiai magva.
Végül ami az internetizmust illeti. Azok beszélnek róla a legtöbbet, akik csupán filozófiailag érintkeznek a témával. Aki dolgozik az Interneten, annak árnyaltabb a véleménye. Látja a veszélyét annak, hogy mint ahogy ezt mondjuk Laki Mihály nagyon pregnánsan megfogalmazta. Ma már az ostobaság és a gazemberség is a fény sebességével tud terjedni. Az Internet tehát nem a hegeli világszellem, még akkor sem, ha jelentősége csak a könyvnyomtatás, aztán anyanyelvi oktatás, aztán a sajtónak XV., XVII., és XIX. századi elterjedéséhez fogható. Mégis a könyvtárakat illetőleg Vörösmarty kétségeivel, a kollégiumokat illetőleg pedig Csokonai megpróbáltatásait fontolgatva kiegyensúlyozottabb lesz véleményünk, ha nemcsak a jelenlegi válság megoldásának egyik eszközét, hanem a rá következő válságok csíráit is meglátjuk benne. A pénzzel való kereskedés területén ez már nem előrejelzés, hanem csak a gyorsabb adatátvitel elmúlt években kimutatható hatásának nyers és konkrét eredménye.
LENGYEL LÁSZLÓ
Úgy gondolom, hogy - és nem akarom elrontani senkinek sem az ebédjét, hogy az ilyen típusú találkozók is és barátságos beszélgetések is részben ennek az alkonyodásnak valamifajta eltakarói. Tehát miközben az értelmiség író emberei pontosan tudják, hogy körülbelül mennyire hallgatnak rájuk, itt egyszer egy évben elbeszélgethetnek azzal a miniszterrel, aki még látszólag beírta őket a naptárjukba, még egyszer találkozhatnak valakivel, még elgondolkozhatnak azon, hogy hű, mi is komoly emberek vagyunk. Csak amennyire úgy gondolom, hogy a politikusokat bünteti a közvélemény azzal, hogy a közvélemény-kutatásokból kiderül, hogy megvonják a választói bizalmat, amennyire a gazdasági vezetést azzal büntetik, hogy megvonják adóikat, ugyanígy az értelmiségi elitet meg azzal büntetik, hogy nem olvassák őket.Tehát odáig jutottunk, hogy nagyon szépen még itt kamerák lehetnek, meg ilyen eseményekkor mondj egy éleset meg egy keményet, ilyenekkel lehet előállni, dehát a könyve ezer példányban jelenik meg és nem fogy el, nagyon hasznos, hogyha megírja a cikkét, amelyet már ha itt körbe kérdeznénk, akkor sem biztos, hogy valaki elolvasta.
Ez ahhoz képest, hogy hát milyen szerepe volt az értelmiségnek akárcsak öt évvel ezelőtt, ahhoz képest ez egy fantasztikus csapás, ha tetszik. A csapataink harcba állnak, de ezt a harcot azt hiszem, hogy nagyjából elvesztettük. Abban az értelemben is - és ez a megjegyzésem lényege -, hogy a kormány a helyén van, ez egy vereség. Persze még azt sem követeltük, hogy ne legyen a helyén, mert az egy másik vereség lenne. Na most ez egy borzasztó dolog. Képzeljük el a témát, hogy meg akarnánk dönteni a kormányt - végre valami, mondja erre a magyar nép. Hála Isten, na de akkor utána rögtön azt kell írnunk, hogy atyaisten, csak meg ne dőljön.
Na most a dolog ennek következtében nincs alternatíva és itt jelenik meg tényleg az, hogyha politikával foglalkozik az értelmiségi, akkor az a baj, mert szépen elkoptatja magát, ha viszont visszamegy a szűk szakmába és ír posztmodern regényeket, akkor a kutya nem olvassa el. Ennek következtében, ha tényleg filmet csinál és nem politikai filmet, akkor ezt hát nem igen nézik meg. Ha stabilizálódik minden, ha minden javul és Isten adja, akkor egy olyan sikeres szép Ausztria lehetünk, ahol az értelmiséget a kutya nem olvassa. Ha meg nem stabilizálódik, vagyis hogy jobban hasonlítunk Romániára, akkor lehet, hogy el fognak olvasni minket, de azt meg ne adja ennek a társadalomnak, ami következik. Ez egy rossz dilemma sajnos, amiben mi itt rejtőzünk, hogy igen, a modernizálódásunk egyik feltétele, hogy az itt üldögélők, amiben egyébként magamat is beleértem, valószínűleg a nem olvasottak közé fognak tartozni és igen is újra elvállalom azt a mondatot, hát bankár barátaink azt mondják: még írogatunk, ez érdekes.
Én is írtam valaha egyszer, én is gondolkodtam 16 éves koromban azon, hogy költő legyek. De hát mostanában azért komoly ember ilyet már nem csinál. Ezt most már nem hagynád abba, hát valami komolyabb munkába kéne fogni, vagy nem? Az író ember nem komoly ember és ennek következményei lesznek az elkövetkező évtizedekben. De ezt már a következő Farkasházyn fogjuk megbeszélni, amikor vagy a stabilizáció örömet fogjuk élvezni és azért nem lesz ránk senki kíváncsi önmagunkon kívül, vagy pedig a negatív örömöket fogjuk élvezni és akkor az lesz a bajunk. Köszönöm szépen.
2015
Idén először nem csak egyéni hozzászólások voltak, hanem négy panelbeszélgetést is tartottunk. Amelyek főként azt járták körbe, hogy milyen válaszokat lehet adni a társadalom egyre nagyobb részének irracionális várakozásaira, s hogyan kellene felvenni a kesztyűt az ezeket mind hatásosabban meglovagló politikai szélsőjobb(ikk)al szemben.A HOZZÁSZÓLÁSOK VIDEÓI (4 ÓRA) A TALÁLKOZÓ KÉPEI
2014
Tizenharmadszorra igyekeztük - focihasonlattal élve - a túlsó térfélen tartani a labdát. Az ellenzék helyzetét nem lehet néhány óra alatt megoldani, így eleve társadalomtudósokat, civileket és szakpolitkusokat kértünk fel hozzászólónak. Délután pedig közgazdászvitát tartottunk a faluházban.A HOZZÁSZÓLÁSOK VIDEÓI (5 ÉS FÉL ÓRA) A TALÁLKOZÓ KÉPEI
2013
Évtizedes szünet után éledt újjá a Szárszói Találkozók sora. Most első ízben nem csupán néhány hozzászólás leiratát tesszük közzé, hanem a három és fél órás tanácskozás teljes felvételét.A HOZZÁSZÓLÁSOK HANGFELVÉTELE A TALÁLKOZÓ VIDEÓI A TALÁLKOZÓ KÉPEI
2003
A Szárszói Találkozók csúcspontja kétségtelenül az a beszélgetés volt, amelyben hazánk három 80 és négy 90 év feletti nagyja beszélt arról, mit vár a jövőtől: Faludy György, Fejtő Ferenc, Göncz Árpád, Habsburg Ottó, Jancsó Miklós, Kosáry Domokos és Méray Tibor.A HOZZÁSZÓLÁSOK LEIRATA A TALÁLKOZÓ KÉPEI
2002
Furmann Imre szellemi cölöpöket gyűjtött össze, Lengyel László pedig arra figyelmeztetett, hogy a négy év múlva következő választást nem a ciklus végén lehet elbukni, hanem az elején.A HOZZÁSZÓLÁSOK LEIRATA A TALÁLKOZÓ KÉPEI
2001
Medgyessy Péter és Kuncze Gábor kettőse bebizonyította, hogy két egyenes között pont az út a legrövidebb, TGM előrevetítette: "ha kormányra kerültök, lesz ám nemulass!", Lengyel László pedig Fortinbras királyságából merített.A HOZZÁSZÓLÁSOK LEIRATA A TALÁLKOZÓ KÉPEI
2000
Nyolcadszor Szabó Iván elmesélte nekünk mivel tölti napjait egy nyugdíjas olajszőkítő, mindezt állva tette, mert mint mondotta: "ülni még ülhetek". Farkasházy Tivadar pedig itt tette fel azóta elhíresült kérdését: Miért kommunistázol?A HOZZÁSZÓLÁSOK LEIRATA A TALÁLKOZÓ KÉPEI
1999
Farkasházy Tivadar beköszönt, Furmann Imre elmondta, hogy kerüljük el a csigákat, mert veszedelmes állatok, Demo és Krata (azaz Gerő András és Pető Iván) széthúzott, majd összefogott, Kéri László Stumpfot várta volna egy kettősre, Vitányi Iván pedig inkább maradt pesszimista.A HOZZÁSZÓLÁSOK LEIRATA A TALÁLKOZÓ KÉPEI
1998
Tamás Gáspár Miklós Fideszmagyarokrul szóló felszólalását olvasva az embernek az az érzése támad, hogy akár 15 évvel később is elmondhatta volna.A HOZZÁSZÓLÁSOK LEIRATA A TALÁLKOZÓ KÉPEI
1997
Heller Ágnes sok hasznos tapasztalatot osztott meg velünk, hogyan is vélekednek a világban arról, hogy milyen aránya legyen a jóléti államnak és a szabadpiaci társadalomnak. Szabó Iván a politika, ideológiamentesség és pragmatizmus témakörét boncolgatta.A HOZZÁSZÓLÁSOK LEIRATA
1996
Bródy András az elitek átrendeződéséről tartott felszólalása még ma sem vesztett aktualitásából, és évtizedes távolból talán még érdekesebb. Lengyel László az értelmiségi elit kételyeit foglalta össze röviden, de velősen.A HOZZÁSZÓLÁSOK LEIRATA
1995
A harmadik találkozón hangzott el először Gerő András és Pető Iván Demo és Krata kettőse. Utánuk pedig Vitányi Iván beszélt arról, hogy a belgák ideje lejárt, és ha felülről vezéreljük a dolgokat akkor "baszhatjuk az egészet".A HOZZÁSZÓLÁSOK LEIRATA
1994
Este, amikor az egész napos szemerkélés után, már alig maradt olyan vendég, aki ne didergett volna az átnedvesedett ruhájában, Faludy Gyurka egyszercsak kiült egy székre a diófa alá, és elkezdett mesélni...FALUDY "MESÉJÉNEK" LEIRATA A TALÁLKOZÓ KÉPEI
1993
Az első találkozón (amelyen vendégünk volt többek között Orbán Viktor is) még több szekcióban folyt a vita. Mi a gazdasági pódiumbeszélgetés egy részletét elevenítjük fel, amelyben Petschnig Mária Zita provokálására három korábbi-későbbi pénzügyminiszter válaszolt, sorrendben: Kupa Mihály, Medgyessy Péter és Békesi László.A HOZZÁSZÓLÁSOK LEIRATA A TALÁLKOZÓ KÉPEI