1997
HELLER ÁGNES
A nagyfőnök azt mondta, hogy túl sok a filozófus nálunk. Itt csak egy van, de lehet, hogy ez is túlságosan sok lesz, mert nem erről a kérdésről szeretnék beszélni, nem is Magyarországról, hanem elmondani egy néhány szót azokról a tapasztalatokról, amelyeket most Észak-Amerikában, Latin-Amerikában és Európában szereztem. Mert úgy látom, hogy nagyon sok a közös téma és a közös gond, és a közös érdekesség, amiről talán nem is igazán veszünk tudomást. Az egyik dolog, amiről sok szó esik mindig itt, kapitalizmus, szocializmus, tehát hogy milyen aránya legyen a jóléti államnak és a szabadpiaci társadalomnak a mai világban. Ez a gondolat mindenkit foglalkoztat a világban és mindenütt ez a kérdés áll, legalábbis egy szempontból a társadalom - elosztási rendszerek szempontjából is - központjába, hogy lehetséges-e visszatérni egy régi jóléti államhoz, amely már egyszer válságba jutott vagy nem és ha nem, akkor lehetséges-e egy úgynevezett teljes vadkapitalizmust kibontakozni hagyni az országban és a regionális vagy globális viszonyok esetében is.Ez mindenütt folyik ez a vita, Észak-Amerikában, Latin-Amerikában, Nyugat-Európában. Ehhez a vitához hozzátartozik - és erről is szeretnék beszélni, bár nemcsak ehhez a vitához tartozik hozzá -, ahogy a pártok alakulnak és a pártok politikája alakul, megint azt mondhatnám majdnem minden világban, amelyet ismerek és amelyeket most meglátogattam. Az érdekes dolog az számomra, hogy minden párt a közép felé húzódik, akár jobboldali, akár baloldali a párt, húzódik a közép felé és ami ezen belül talán még érdekesebb, hogy az ideológiának nincs vonzóereje. Tehát azok a pártok lesznek legalkalmasabbak, hogy több szavazót tudjanak elnyerni, amelyek feladják az ideológiát. Ez mondjuk világos Olaszországban, ahol a baloldali tömörülésnek a győzelme úgy jöhetett létre, hogy pragmatikus politikát helyeztek a politikai program centrumába és föladták az ideológiát. De elmondhatnám ezt a jobboldalról is, mert hiszen most Argentínában jártam, ahol a peronisták megnyerték a választásokat, de úgy tudták a peronisták megnyerni a választásokat, hogy előre elmondották azt, hogy ők már nem a szakszervezetek mellett állnak, hogy szó se róla, hogy globális monetarista politikát fognak folytatni, hogy stabilizálják a pénzüket, hogy megszűntetik az inflációt és teljesen pragmatikus politikával nyerték meg a választásokat, minden ideológiát a hátuk mögött hagyva.
Hasonló tapasztalatom volt egy nagyon furcsa konferencián, amelyet konvergenciának hívnak, ami 30 éve működik és a világ baloldali fiatalságát gyűjti egybe. 30 évvel ezelőtt alakult, az akkori fiatalok most öregek már, de még mindig 60-70 százalék fiatal vett részt ezen a konferencián. Most az érdekes az volt, hogy az öregek elmesélték, hogy 30 évvel ezelőtt mindenki Marxról beszélt és a hatalom meghódításáról. 20 évvel ezelőtt mindenki a harmadik világról beszélt, folyton a harmadik világot emlegették és hogy kizsákmányolja őket az első világ. Most senki sem beszélt Marxról, senki sem beszélt a harmadik világról, mindenki arról beszélt, hogy itt, ezen a helyen, ahol most vagyunk, ott mit lehet csinálni. Itt ebben veszünk részt, ott abban veszünk részt, az égvilágon semmi globális ideológia nem jellemezte ezt a társaságot. Nagy összeborulás volt, szabadság, testvériség, egyenlőség - főleg testvériség -, de anélkül, hogy egy ideológiai kérdés fölmerült volna.
Tehát bizonyos fokig ebben a társaságban tükörképét láttam annak, amit a ... kormányok esetében látok, ugyanis a középre húzódást, az ideológiamentességet és a pragmatizmust, de a pragmatizmusnak egészen különböző válfajait. Mert a pragmatizmus nemcsak annyit jelent, hogy konkrét javaslatot teszünk, hogy hogyan kezeljük a pénzügyi válságot, hanem azt is jelenti, hogy bizonyos csoportok azon a helyen, ahol éppen vannak, hogyan tudják a világot ott jobbítani. Tehát hogy a nagy elbeszélés gondolata, a progresszió általános elmélete, a globális elmélet tökéletesen eltűnt, mind a hivatalos politika, mind pedig az ellenzéki csoportok köréből.
Nagyon érdekesnek tartottam az újra megválasztott brazil államfőnek a beszédét, aki kiváló szociológus, Cardosónak hívják és ez a beszéd egyrészt ... mert sok filozófia is volt benne, de ugyanakkor egy rettentően pragmatikus politikai beszéd volt. Cardoso középre húzódott baloldali liberális, aki nagyon realisztikus, pragmatikus politikai beszéddel állt elő, ugyanakkor ennek egy filozófiai vetületet adott. És a filozófiai vetületre visszatérve, sok a filozófus. Hát ha nincs ideológia, minek kellenek a filozófusok - ugye ez a kérdés? Most a választ megkaptam azoktól az emberektől, akik között itt forogtam. Ugyanis a filozófia ma nem arról beszél, hogy megmagyarázza, hogy milyennek kell a politikának lennie, nem arról szól ma a filozófia azok közül, akik csinálják, hogy tanácsot adnak nekünk arra, főleg a politikusnak vagy az állampolgárnak arra vonatkozólag, hogy mi a norma és mi a legbiztosabb út a boldog jövő eléréséhez, és általában nem a szükségszerűség láncolatába próbálják a jelenlegi döntéseket belehelyezni.
Egész másról szól a filozófia. A filozófia egzisztenciális, az élet értelméről, etikáról, vallásról, tehát arról, ami nagyon fontos, alapvetően fontos főleg az olyan emberek számára, akik a politikában nem az ideológiát keresik, akik nem a politikában keresik a megváltást, akik nem a politikában keresik az életük értelmét, ott egy feladatot látnak, az élet jobbításának feladatát, aminek nekigyürkőzünk és ahol vagy sikert érünk el, vagy pedig megbukunk, de mindenképpen tudunk valamilyen munkaterületet, valami tevékenységi területet kialakítani maguknak. Viszont még mindig ott vannak az alapkérdések, mindig nem tudjuk, hogy miért élünk, mi lesz velünk a világon, miben tudunk hinni és ha nem a politika adja az élet értelmét, a politika egy munkaterületet ad, egy érdekes és fontos munkaterületet ad, de nem egy totális életértelmet, ezt másba keressük.
És ezért nem ellentmondás, hogy a pragmatizmussal egyidejűen az etika, a vallásfilozófia és az egzisztencia filozófiája olyan nagy szerepet játszott mindenütt. Nemcsak a Cardoso beszédében, amire az előbb hivatkoztam, aki egy államelnök, mégis beszélt erről, holott államelnöknek nem kéne talán erről beszélnie. De ugyanezt láttam ott Cataniában, nagyon-nagyon sok fiatalember társaságában, akik minden ideológiát képviseltek, rengeteg apáca volt, lelkész volt, szociális munkás, emberi jogi ügyvéd, mindenféle fajta ember volt ott, de mégis össze tudtak jönni és tudtak beszélni elsősorban etikai kérdésekről, elsősorban egzisztenciális kérdésekről, amelyeket rendkívül fontosnak tartottak. Na most miért mondtam el ezt, mert hiszen ennek látszólag semmi köze nincs ahhoz, hogy mit várhatunk el Magyarországon. Szerintem valami köze van ehhez, mert szerintem Magyarországot is jellemzi az, ami a világon mindenkit, minden országot manapság körülbelül jellemez, az emberek szeretnek a középre szavazni, az emberek idegesek, ha nagyon erős az ideológia, ha nagyon sokat beszélünk szükségszerűségről, idegesek, ha sokat beszélünk a nemzethalálról, idegesek, ha sokat beszélünk arról, hogy most vagy soha, ha most nem lesz a választás jó, akkor elpusztulunk.
Ezektől a kérdésektől idegesek az emberek. Azt hiszem Magyarországon is hasonló dolog alakul ki, mint a világon ma lényegében mindenhol, hogy akár balra, akár jobbra szavaznak, a középre szavaznak az emberek. Szeretnék tudni, hogy mi az a konkrét dolog, amit ebben a világban itt és most és ebben az életben tenni lehet és hogy kik tudnak részt venni abban, amit tenni lehet. Azt hiszem, hogy a filozófia itt is inkább azt a funkciót tölti be, lehet hogy sok van belőlünk, lehet, hogy kevés, amit ott Cataniában betölteni látszott, tudniillik, hogy nem jó tanácsot ad a politikusnak, nem akarja nekik mondani, mit kell a politikával tenni, ezért én sem mondom ezt itt önöknek el, hanem éppen valami egészen másról beszél, ami mindenkinek egyformán fontos, akár politikus, akár filozófus, akár közgazdász, akár jogász, akár színész, akár humorista, voltaképpen mindannyian emberek vagyunk, (derültség) az etikai kérdések, meg hát az élet értelme, hogy van vagy nincs, az mindannyiunkat egyformán érdekel. Köszönöm.
SZABÓ IVÁN
Kedves barátaim, kért kérdésről szeretnék röviden. Az egyik: arról, amiről Heller Ágnes beszélt, politika, ideológiamentesség és pragmatizmus, a másik pedig egy-két gazdasági megfontolásról. Nos én azt hiszem, hogy az a látszólagos ellentmondás, ami úgy szól, hogy a politikából ma kivonul az ideológia, ugyanakkor van egy másfajta terület, ahol ez felerősödik a filozófiában, a vallásban, a szociológiában, ez valójában mégsem igazi ellentmondás. Én azt hiszem, hogy a politikából úgy kell, hogy kivonuljon az ideológia, hogy nem ideológiai megfontolások alapján születnek bizonyos mondások formálisan a nagyközönség felé, mert erre nem vevők ma valóban az emberek. Azt azonban kétségbe vonom, hogyha bizonyos ideológia, én szívesebben mondok elvszerűséget, a politikus maga magában nem tartalmaz, akkor pragmatikusan sem tud politizálni.Meggyőződésem szerint ugyanis az elvszerűségnek nem a pragmatizmus az ellentéte, hanem az elvtelenség. Ha tehát valaki nagyon határozott nézetrendszerrel rendelkezik, a nézetrendszerét árulni valóban nem szükséges, hiszen sok mindenre szüksége van az országnak, de a morális meggyőződés, vagy a vallási meggyőződés valóban nem a politikusoknak a hitterjesztő feladata. De ha csak pragmatikus válasz van és nincs egy rendszerelvű gondolkodás egy politika mögött - még egyszer mondom, mögött - akkor hétfőn rendkívül pragmatikus választ lehet adni a hétfői kérdésre és pénteken is rendkívül pragmatikus választ lehet adni a pénteki kérdésre, csak a kettő között ordító ellentmondás lesz. A fejekben rendnek kell lenni. Minden politikusnak, amikor pragmatikusan politizál, a rendezőelveknek, ha úgy tetszik ideológiának a fejében kell lenni és ez pártpolitikai csoportképző ismérv lehet.
Énnekem nem igazán az a bajom Horn Gyulával, hogy pragmatikus politikus, ha valamit kifogásolhatok benne az, hogy nem szocialista politikus, mert nem az a nézetrendszer és az a gondolkodás tükröződik a politikájában, amit neve szerint az ő általa képviselt pártnak képviselnie kellene. A pragmatizmusában talán lehet logikát találni még abban is, hogy vagyonadót mond, meg halálbüntetést mond, miközben Európába tolakszunk, ahol ugye például halálbüntetésről szó se essék. Tehát én itt szeretném ezt a kérdést úgy tisztázni, hogy kell legyen rendezőelv, de nem erről kell szóljon a politika, de én nem tudok elképzelni egy hatékonyt politikust, mert ugyanazokra a kérdésekre nagyon pragmatikusan többféle válasz is adható.
Egy pillanatig nem kívánom kétségbe vonni, hogy egy sajátos logikai gondolkodás mellett - és ma Farkasházy Tivadar feltett egy-két kérdést, hogy ma ki van jobboldalon, baloldalon, középen és így tovább a gondolkozás és a program szerint - szerintem nagyon pragmatikus választ lehet adni a mai magyar gazdaságnak és a társadalmi életnek a kérdéseire is, legalább annyi érvet, logikai alapon, filozófiai alapon fel lehet hozni az államosítást, mind a privatizáció mellett, de azért annyira pragmatikus nem lehet egy politikus, hogy egyazon napon mind a kettőt hirdesse. Világos tehát, hogy az ideológiának a frontvonalból kell kivonulnia, de tragikusan tartanám, ha a politikusok fejében is csak pragmatizmus lenne és semmi elvszerűséget nem lehetne találni. Néhány politikai pártnál és személynél látjuk ezt a pragmatizmust, ez viszont a hitelességnek nem nagyon szokott használni.
A másik dolog, amit a gazdaságról szeretnék mondani, a gazdaságról mégpedig abban a vetületben, hogy ordító ellentmondás van általában az egész világon és ez nem magyar specialitás, a világgazdasági tendenciák és iskolák uralma és a négy, vagy ötévenként, hol mi a szokás a választásoknak a tartalma között, ugyanis míg az egyik egy rendkívül nagy ívű hullám, amelyiknek valahol a nulla pontot, a tengelyt átszabó dolgai 20 éves távlatokban, vagy 25-ben vannak, addig a 4-5 év pedig egy ilyen eléggé frusztráló dolgot mutat, a tendenciák azonban mégis jellegzetesek.
Az a kérdés mármost, hogy egy adott időszakban ez a nagy hullámzás hogyan tükröződik a kicsiben, de mégsem mondhatjuk azt, hogy a pragmatikus politizálásnak a világgazdasági tendenciákban egyértelmű lecsapódása van. Tény, hogy a második világháború után egy jóléti állam koncepciója jött elsősorban divatba. Ez elég sikeresen is működött egy olyan időszak után, amikor hát legalábbis Európa nagy része romokban hevert és ahhoz képest egy látható jólét teremtése nagysikerű politizálást és gazdasági iskolát teremtett. Ahogy a kicsiben igaz, a nagyban is igaz, hogy a jóléti állam koncepciója beleütközik egy ponton túl a hatékonyságnak a problémájába és akkor kezdődik az a fajta politika, amelyik a hatékonyságot, a termelékenységet helyezi előtérbe és onnantól kezdve szükségszerűen jönnek azok a szociális jóléti nyírbálások, amelyeknek egyébként világviszonylatban, mondjuk a 70-es évektől kezdve tanúi vagyunk.
Magyarországnak egy külön peche ebben a tekintetben, hogy akkor jött a rendszerváltozás 90-ben Magyarországra, amikor összegződő problémák jöttek a lakosság nyakára, egy lebomló, összeomló szocialista világ, amelyik megbukott a maga teljes hatékonytalanságával, strukturális problémáival és ez akkora terhet rótt a társadalomra, ami önmagában is nagyon sok és ehhez rájött az, hogy itt az uralkodó gondolkodásmód a legkeményebb hatékonyság, termelékenység irányába mutató gazdaságfilozófia volt, amely még a jóléti államokban is kiélezte a szociális feszültségeket és Magyarország ezt, mint egymást erősítő tendenciákat óriási mértékig kapta a nyakába. Azonban azt kell látni és azt látjuk meggyőződésem szerint, hogy miközben megoldja az a fajta gazdaságpolitika, amelyik nagyon keményen menetel a hatékonyság, a versenyképesség tekintetében előre, hogy az ember és a társadalom problémájából gyakorlatilag nem tudja megoldani az embernek a legnagyobb problémáit. Mert számomra például a rendkívül hatékony reagani gazdaságpolitika, amelyik az Egyesült Államokat visszavitte az ipari fejlődés előző, soha nem látott szintjére, és versenyképességében, hatékonyságában meg tudta buktatni a Szovjetuniót, azért mégis erre az időszakra nekem az köszön vissza, hogy 10 millióból 34-re nőtt a hajléktalanok száma. Tehát akkor, amikor ez a hatékonyság Európán is végigsöpör és ma Amszterdamban arról vitatkoznak, hogy sok mindent meg kell oldani, az eurót is, de emellett még egyet, a munkanélküliségnek azt a hihetetlenül magas rátáját, amelyik ugyanakkor ekkora hatékonysággal és egy főre jutó GDP mellett abszurdumnak tűnik, hogy ott van a nálunk 8-10-szer magasabb GDP és ugyanakkor a munkanélküliség több, mint az átmeneti időszakát élő Magyarországon és így tovább.
Tehát itt világos, hogy két dolgot folyamatosan egyeztetni kell, egészen biztos, hogy új gazdaságfilozófia küszöbén állunk, amit mutat az, hogy nem találják az emberek a pártokon belül pillanatnyilag még ennek az új iskolának a lecsapódását és talán itt kell mondanom éppen azért, mert itt ül Bauer Tamás, félreértett engem a parlamentben. Én nem azt mondtam, hogy most örülök vagy nem örülök vagy pártilag kötődöm a brit Munkáspárthoz, vagy a francia szocialistákhoz, de a társadalmi problémák tükröződnek abban, hogy egy kemény, konzervatív, neoliberális politikával szemben ma Nyugat-Európában mindenütt az ezt ellenző társadalmi mozgások kerekednek felül, amelyek nem azt az üzenetet hordozzák, hogy jobb megoldást tudnak mondani esetleg a jóléti állam visszahozatalával, de azt az üzenetet mindenképpen hordozzák, hogy a hatékonyságot célul tűző gazdaságfilozófia, melynek révén lecsúszik a középosztály, egzisztenciálisan veszélybe kerül az értelmiség egy része, nő a munkanélküliség és hajléktalanok száma, ez nem lehet egy emberiség fejlődésének végcélja, mert ha az emberiség fejlődésének a hatékonysága és nem az ember és az emberi társadalom, akkor nincs értelme.
Végül Heller Ágnes egy nagy felvilágosítással szolgált számomra, elmondta, hogy mindenki középre tart a világon mindenütt, ez lehet, hogy koordinátarendszer kérdése, mert ha mindenki azt mondja, hogy ő van középen a jobbszéltől a balszélig, akkor ugye ez egy relatív fogalommá válik, de egyet most legalább megértettem, hogy jobbról és balról miért utálnak minket annyira, a Néppártot, tudniillik Magyarországon most mi vagyunk középen.
2015
Idén először nem csak egyéni hozzászólások voltak, hanem négy panelbeszélgetést is tartottunk. Amelyek főként azt járták körbe, hogy milyen válaszokat lehet adni a társadalom egyre nagyobb részének irracionális várakozásaira, s hogyan kellene felvenni a kesztyűt az ezeket mind hatásosabban meglovagló politikai szélsőjobb(ikk)al szemben.A HOZZÁSZÓLÁSOK VIDEÓI (4 ÓRA) A TALÁLKOZÓ KÉPEI
2014
Tizenharmadszorra igyekeztük - focihasonlattal élve - a túlsó térfélen tartani a labdát. Az ellenzék helyzetét nem lehet néhány óra alatt megoldani, így eleve társadalomtudósokat, civileket és szakpolitkusokat kértünk fel hozzászólónak. Délután pedig közgazdászvitát tartottunk a faluházban.A HOZZÁSZÓLÁSOK VIDEÓI (5 ÉS FÉL ÓRA) A TALÁLKOZÓ KÉPEI
2013
Évtizedes szünet után éledt újjá a Szárszói Találkozók sora. Most első ízben nem csupán néhány hozzászólás leiratát tesszük közzé, hanem a három és fél órás tanácskozás teljes felvételét.A HOZZÁSZÓLÁSOK HANGFELVÉTELE A TALÁLKOZÓ VIDEÓI A TALÁLKOZÓ KÉPEI
2003
A Szárszói Találkozók csúcspontja kétségtelenül az a beszélgetés volt, amelyben hazánk három 80 és négy 90 év feletti nagyja beszélt arról, mit vár a jövőtől: Faludy György, Fejtő Ferenc, Göncz Árpád, Habsburg Ottó, Jancsó Miklós, Kosáry Domokos és Méray Tibor.A HOZZÁSZÓLÁSOK LEIRATA A TALÁLKOZÓ KÉPEI
2002
Furmann Imre szellemi cölöpöket gyűjtött össze, Lengyel László pedig arra figyelmeztetett, hogy a négy év múlva következő választást nem a ciklus végén lehet elbukni, hanem az elején.A HOZZÁSZÓLÁSOK LEIRATA A TALÁLKOZÓ KÉPEI
2001
Medgyessy Péter és Kuncze Gábor kettőse bebizonyította, hogy két egyenes között pont az út a legrövidebb, TGM előrevetítette: "ha kormányra kerültök, lesz ám nemulass!", Lengyel László pedig Fortinbras királyságából merített.A HOZZÁSZÓLÁSOK LEIRATA A TALÁLKOZÓ KÉPEI
2000
Nyolcadszor Szabó Iván elmesélte nekünk mivel tölti napjait egy nyugdíjas olajszőkítő, mindezt állva tette, mert mint mondotta: "ülni még ülhetek". Farkasházy Tivadar pedig itt tette fel azóta elhíresült kérdését: Miért kommunistázol?A HOZZÁSZÓLÁSOK LEIRATA A TALÁLKOZÓ KÉPEI
1999
Farkasházy Tivadar beköszönt, Furmann Imre elmondta, hogy kerüljük el a csigákat, mert veszedelmes állatok, Demo és Krata (azaz Gerő András és Pető Iván) széthúzott, majd összefogott, Kéri László Stumpfot várta volna egy kettősre, Vitányi Iván pedig inkább maradt pesszimista.A HOZZÁSZÓLÁSOK LEIRATA A TALÁLKOZÓ KÉPEI
1998
Tamás Gáspár Miklós Fideszmagyarokrul szóló felszólalását olvasva az embernek az az érzése támad, hogy akár 15 évvel később is elmondhatta volna.A HOZZÁSZÓLÁSOK LEIRATA A TALÁLKOZÓ KÉPEI
1997
Heller Ágnes sok hasznos tapasztalatot osztott meg velünk, hogyan is vélekednek a világban arról, hogy milyen aránya legyen a jóléti államnak és a szabadpiaci társadalomnak. Szabó Iván a politika, ideológiamentesség és pragmatizmus témakörét boncolgatta.A HOZZÁSZÓLÁSOK LEIRATA
1996
Bródy András az elitek átrendeződéséről tartott felszólalása még ma sem vesztett aktualitásából, és évtizedes távolból talán még érdekesebb. Lengyel László az értelmiségi elit kételyeit foglalta össze röviden, de velősen.A HOZZÁSZÓLÁSOK LEIRATA
1995
A harmadik találkozón hangzott el először Gerő András és Pető Iván Demo és Krata kettőse. Utánuk pedig Vitányi Iván beszélt arról, hogy a belgák ideje lejárt, és ha felülről vezéreljük a dolgokat akkor "baszhatjuk az egészet".A HOZZÁSZÓLÁSOK LEIRATA
1994
Este, amikor az egész napos szemerkélés után, már alig maradt olyan vendég, aki ne didergett volna az átnedvesedett ruhájában, Faludy Gyurka egyszercsak kiült egy székre a diófa alá, és elkezdett mesélni...FALUDY "MESÉJÉNEK" LEIRATA A TALÁLKOZÓ KÉPEI
1993
Az első találkozón (amelyen vendégünk volt többek között Orbán Viktor is) még több szekcióban folyt a vita. Mi a gazdasági pódiumbeszélgetés egy részletét elevenítjük fel, amelyben Petschnig Mária Zita provokálására három korábbi-későbbi pénzügyminiszter válaszolt, sorrendben: Kupa Mihály, Medgyessy Péter és Békesi László.A HOZZÁSZÓLÁSOK LEIRATA A TALÁLKOZÓ KÉPEI